Ragadjuk meg a reménységet!

Ragadjuk meg a reménységet!

Summásan összefoglalva a 2021-es év első alkalmának üzenetét, fogalmazhatunk úgy: ragadjuk meg az előttünk álló reménységet!

A január 7-i prédikáció alapigéje a Zsidókhoz írt levél 6. fejezetéből szólt hozzánk: „Amikor Isten Ábrahámnak ígéretet tett, önmagára esküdött, mivel nem esküdhetett nagyobbra, 14és így szólt: „Bizony, gazdagon megáldalak, és nagyon megsokasítalak.” 15És így, miután Ábrahám türelemmel várt, beteljesült az ígéret. 16Mert az ember önmagánál nagyobbra esküszik, és minden ellenvetésnek véget vet, mindent megerősít az eskü. 17Ezért Isten, mivel még teljesebben akarta megmutatni az ígéret örököseinek, hogy elhatározása változhatatlan, esküvel vállalt kezességet. 18Így ez a két változhatatlan tény, amelyekben lehetetlen, hogy Isten hazudjon, erősen bátorít minket, akik odamenekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet. 19Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya, amely behatol a kárpit mögé, 20ahova elsőként bement értünk Jézus, aki Melkisédek rendje szerint főpap lett örökké.

Az alábbi linken olvasható a teljes 6. fejezet, valamint tovább kattintva az egész levél – sőt, az egész Szentírás. 🙂

Habár a koronavírus miatt elrendelt rendkívüli állapot, és az ezzel összefüggésben kihirdetett kijárási és gyülekezési tilalom még tart, online formában továbbra is megtartjuk alkalmainkat. Fogadjátok szeretettel a január 7-i, évindító igehirdetést, amelyhez hasonlók továbbra is minden csütörtökön várnak ránk.

Sőt, jövő héttől (január 14-e) a Mérnökmisszió Jitsi csoportjában (meet.jit.si/mernokmisszio1) csütörtökön este 19:20-tól mintegy 40 percig, kiscsoportos beszélgetés keretében dolgozhatjuk fel az elhangzottakat, és imádkozhatunk közösen. Tartsatok velünk, és kövessétek híreinket a Facebookon, valamint Youtube csatornánkon!

Adventi adománygyűjtés

Adventi adománygyűjtés

a jótékonyságról és az adakozásról pedig el ne feledkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten” (Zsidókhoz írt levél 13,16).

Közösségünkben immáron hagyomány, hogy a karácsonyt megelőző, adventi időszakban adománygyűjtést szervezünk valamilyen rászoruló, nehéz körülmények között élő intézmény, közösség, család vagy egyén részére. Ehhez kapcsolódóan fontosnak tartjuk szem előtt tartani a következőket:

  • igyekszünk egy szűkebb csoportnak, kisebb szervezetnek gyűjteni;
  • adományainkkal ott és úgy segítünk, ahol és ahogy valóban szükséges;
  • kifejezetten céladományban gondolkodunk, és közvetlenül a célszemélynek/szervezetnek adjuk ezt át;
  • nem határozunk meg minimum összeget/mennyiséget, a cél az örömteli, hitből fakadó adományozási szándék;
  • követjük Református Egyházunk iránymutatásait, igazodva a Szentíráshoz.

2020-ban egy észak-magyarországi, kiemelten hátrányos helyzetű régióban lévő általános iskolát szeretnénk támogatni. A Szendrőládi Általános Iskolában tanuló gyermekek és családjaik anyagi helyzete sokszor nem teszi lehetővé, hogy megfelelő minőségű és mennyiségű tanszert vásároljanak, ami nagyban megnehezíti a felkészülést. Adománygyűjtésünk megkezdése előtt egyeztettünk a helyi tantestület tagjaival, akik nemcsak tanítási időben, hanem azon kívül is szoros kapcsolatot ápolnak a diákokkal és családjaikkal. Ezáltal biztosra vehetjük, hogy minden forint oda kerül majd, ahol a leginkább szükség van rá.

Mivel sajnos jelenléti formában jelenleg nem tudunk istentiszteleteket tartani a BME R épületében, ezért a hagyományos „perselyadomány” gyűjtése nem kivitelezhető. Ezért kérjük a testvéreket, hogy adományaikat a Mérnökmisszió Alapítvány bankszámlájára küldjék. Az utaláshoz szükséges adatok:

Mérnökmisszió Alapítvány
Budapest Bank
HU61 – 10101494-04916100-01005001
A közleményben kérjük feltüntetni az „Adventi adomány” kifejezést.

Ha Isten engedi és éltet bennünket, valamint az aktuális járványügyi helyzet is lehetővé teszi, az adományokat szeretnénk majd személyesen átadni. Erről, és minden hozzá kapcsolódó tevékenységről igyekszünk közösségünk minden tagjának honlapunkon hírt adni.

Mi várható?

Mi várható?

Aki rendszeresen követi közösségi alkalmainkat és tagja valamelyik nyilvános csoportunknak (Műegyetemi Református Közösség vagy ÓE Bibliakör), már bizonyára találkozott azzal a hírrel, hogy a koronavírus-járvány második hulláma miatt bevezetett intézkedések sem szabnak gátat a Mérnökmisszió tevékenységének. Lássuk, mi várható a következő hetekben?!

A félév programját (amely itt elérhető) alapvetően úgy terveztük meg, hogy felkészüljünk egy esetleges lezárásra. Ennek a felkészülésnek része volt, hogy ha online térbe kell áthelyeznünk minden alkalmunkat, az is gördülékenyen menjen. Jelentjük: ennek első próbája megvolt, múlt csütörtökön már online zajlott az istentisztelet és az utána következő beszélgetés.

Tulajdonképpen ez várható a ránk következő hetekben is: minden csütörtökön 19:00-tól nagyjából egy órán keresztül Facebook oldalunkon élőben jelentkezünk, majd utána a Mérnökmisszió Jitsi csoportjában kötetlen beszélgetés következik.

A tulajdonképpeni közeljövőt illetően pedig fontos kiemelni, hogy most csütörtökön (november 19-én) interaktív, kérdezz-felelek jellegű alkalmat tartunk. Bárkinek lehetősége lesz Bibliával, Istennel, hittel, vallással vagy akár ezek gyakorlati, hétköznapi problémáival kapcsolatban kérdezni. A válaszokat közösségünk lelki vezetői igyekeznek majd megadni – de természetesen bárki bekapcsolódhat a válaszadásba (is). Kérdéseket előzeten feltenni ezen a linken lehet: KÉRDŐÍV.

Onlinepredikacio
Online prédikáció, még a nyáron. Ehhez nagyon hasonló módszerrel bonyolítjuk alkalmainkat most is, ezúttal viszont mindenki otthonából követheti az eseményeket

Illetve újfent szeretnénk kiemelni, hogy jövő pénteken kerül megrendezésre a Kutatók Éjszakája, amin szintén szerepelni fogunk. Kövessetek minden platformon, hirdessük Isten igéjét és növekedjünk az Ő közelségében!

Kutatók Éjszakája

Kutatók Éjszakája

Habár azt gondolhatnánk, hogy egy olyan programnak mint a Kutatók Éjszakája, biztosan „betettek” a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések, ez közel sincs így. Sőt! Az idén november 27-28-án, története során először az online térben tartott rendezvényen ismét számos kiváló programon vehetnek majd részt az érdeklődők. Ami pedig a Mérnökmisszió szempontjából a legfontosabb, hogy idén mi is aktív részesei leszünk az eseményeknek.

November 27-én este, 19:00-tól nagyjából másfél órán át vehetnék részt az érdeklődők a Mérnökmisszió programján, melynek középpontjában a ReFormula Challenge innovációs verseny áll majd. A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar partnerségével megvalósuló, középiskolásokat és egyetemistákat egyaránt megszólító vetélkedőre 13 csapat jelentkezett, közülük néhányan mérhetik majd össze tudásukat – részben a szervezőkkel, részben pedig mesterséges intelligencián alapuló ellenfelekkel.

A verseny a kiterjesztett valóságban és a virtuális térben egyaránt zajlik majd, a futamok között pedig a Mérnökmisszióról, a ReFormula Challenge-ről és közösségünk egyéb más tevékenységeiről hallhatnak-láthatnak érdekességeket a résztvevők. Bemutatjuk a verseny hátterét, alapgondolatait, a kapcsolódó műszaki fejlesztéseket és a tágabb értelemben vett célokat is (hitéleti, szervezeti, oktatás-nevelési).

Közvetítésünket a facebook.com/mernokmisszio oldalon bárki élőben követheti. A program várható időtartama másfél óra, így bőven jut idő utána a Kutatók Éjszakájának többi eseményét is meglátogatni.

Tartsatok velünk, éljük át együtt a ReFormula élményt – és vigyük el a hírét minél több embernek!

Krízis 2.0(?)

Krízis 2.0(?)

Mert nem a félelemnek lelkét adta nekünk az Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7)

Félelem, gyávaság, csüggedtség – többféle fordításban, többféle szó szerepel ezen a helyen. Mondhatnánk: akár az életünkben, amiben megannyi krízishelyzet, veszedelem, baj, gond kísért minket naponként. Ezekre pedig különféle reakciókat adunk, függően attól, hogy éppen milyen állapotban ér minket az adott fenyegetés.

Ez azonban nem a lényegi rész. A lényegi rész ez: Isten az „erő, a szeretet és a józanság lelkét” adta nekünk. Ez az, amit raktározzunk el szívünk és elménk mélyén, és ezt vegyük elő most is, amikor beköszönt egy újabb nehéz, bezártsággal súlyosbított pandémiás időszak. Fordítsuk tekintetünket arra, ami fontos: legyünk erősek, viseltessünk szeretettel embertársaink iránt, és igyekezzünk józanul gondolkodni akkor is, amikor körülöttünk látszólag minden és mindenki „megőrülni” látszik.

A Mérnökmisszió küldetése, hitvallása ez:

A Mérnökmisszió célja bemutatni, hogy a keresztyén hitben rejlő öröm, reménység és erő a Szentháromság Istennel és az egymással való közösségben, a mérnöki hivatással összhangban megélhető valóság.

A tavaszi pandémiás időszak alatt rengeteg erőt adott közösségünknek ez a hitvallás, a Szentháromság Istenben való reménység és öröm. Hisszük, hogy nem csak nekünk, hanem másnak is sok-sok áldást tartogat Jézus Kriszus követése, amit szeretnénk meg is mutatni. Tavasszal indult sorozatunk, az 1perc Mérnökmisszió azt a célt szolgálta, hogy rövid, napi rendszerességű üzenetekkel bátorítson mindenkit. Kezdésnek ezt szeretnénk felidézni, és figyelmetekbe ajánlani Youtube csatornánkat, ami terveink szerint folyamatosan frissül majd újabb tartalmakkal.

Kezdésnek álljon itt a „Igazi krízis-kérdések” című epizód, ami különösen is aktuális ma:

További 1perc Mérnökmisszió videókért kövessétek Youtube csatornánkat, Facebook és Instagram oldalainkat!

Hisszük, hogy Istennel, Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel közösségben, együtt, megerősödve tudunk majd átlendülni az újabb krízishelyzeten.

Őszi túrára indultunk

Őszi túrára indultunk

Bátran kijelenthetjük, hogy a Mérnökmisszió közössége számára hagyománnyá vált az „őszi túra” eseménye. Nem is vagyunk teljesen biztosak benne, hogy hányadik esztendeje szervezünk ilyen néven kirándulást, de ez talán nem is fontos. A lényeg: a körülmények ellenére 2020 őszén sem maradt el a megszokott, közös túrázás. Lássuk, milyen volt!

Célpont gyanánt ezúttal a Visegrádi-hegységet választottuk, azon belül is Dobogókőt. A méltán híres kirándulóközpont szolgált túrán kiindulópontjául, illetve ide is érkeztünk vissza a nap végén. Mondhatnánk, hogy egy kört tettünk meg, de mértanilag ez nem lenne helyes kifejezés, úgyhogy legyen elég annyi: a kiváló kilátással kecsegtető Prédikálószékig vándoroltunk, ahol ebédszünetet tartottunk.

Mielőtt elfelejtenénk, a túrára október 23-án, pénteken került sor. Ennek egyik következményeként a „social distancing” nem volt egyszerű feladat, még az erdőben sem. Különösen az olyan, egyébként is népszerű látványosságok közelében találkoztunk szép számú túrázóval, mint a Prédikálószék. Ez azonban nem zavart bennünket abban, hogy megtartsuk rövid megemlékezésünket az 1956-os forradalom áldozatairól, különös tekintettel a református egyházi kötődésű személyekre. Felidéztük a forradalom napjaiban életüket áldozó teológus-hallgatók emlékét, valamint felolvastunk egy rövid részletet Ravasz László 1956 novemberében megjelent cikkéből, amelyet a magyar reformátusságnak címzett.

Ezután átkeltünk a vadálló-kövek névre hallgató képződményen, amely tartogatott némi kihívást, de Istennek hála mindannyian sikerrel vettük az akadályt. „Nincs már hátra sok!”, gondoltuk ekkor, ám kiderült: a tervezett útszakasz egy része a térképen rajta volt, ám a valóságban nem találtuk sehol. Így aztán be kellett iktatnunk némi kerülőt, tovább gyarapítva a közösen megtett kilométerek számát. Ez azonban nem csüggesztett senkit: a tervezett időre visszaértünk Dobogókőre, ahol már vártak minket a finom falatok és a meleg tea.

Összességében ismét egy remek kiránduláson vagyunk túl, amely tartogatott lelki fejlődést és némi tanulságot is: az életben is sokszor adódhat olyan alkalom, amikor mi megtervezzük, hogy merre szeretnénk haladni, de csak Isten látja a domborzatot – és ő egy sokkal jobb utat készített elő nekünk. Adja Ő, hogy még sok-sok ilyen túrán vehessünk részt együtt, és minél többen!

Mit tehetek?

Mit tehetek?

Ahogy az elmúlt években, úgy a 2020-as őszi félévben is igyekszünk színesíteni eseményeink, közösségi alkalmaink témáit és típusait. Ennek eredményeként jelentjük be nagy örömmel, hogy jövő héten csütörtökön, azaz október 8-án megrendezzük idei első fórumbeszélgetésünket. Az este címe: „Mit tehetek?”, vendégünk pedig egy keresztény rendőr lesz.

Ennek megfelelően, elsősorban a rendőri szolgálat kapcsán fogunk beszélgetni a címben feltett kérdésről dr. Tihanyi Miklós rendőr őrnaggyal, az NKE egyetemi adjunktusával. Olyan kérdések merülnek majd fel, minthogy: ma Magyarországon a gyakorlatban egy rendőrnek (különböző intézkedései során) milyen lehetőségei vannak? Mi az, amiről önállóan dönthet és mikor köti a parancs szava? Ha maga dönthet, mennyire játszik ebben szerepet az emberismerete, illetve a hitbeli meggyőződése?

Az utóbbi hónapokban bevett gyakorlatunkkal ellentétben, most sajnos nem fogjuk tudni élőben közvetíteni a beszélgetést – ezt vendégünk pozíciója és titulusa nem teszi lehetővé. A BME R301 termet, azaz az Imatermet ezért alkalmassá tettünk mindenféle egészségügyi előírás betartására, így az – természetesen az egyéni felelősség betartásával – biztonságosan látogatható.

A beszélgetést néhány előre megírt kérdéssel fogjuk kezdeni, amit moderátorunk tesz majd fel. Ezek után pedig lehetőség lesz a közönség soraiból kérdések feltételére. Illetve, akinek már most eszébe jutott bármi, nyugodtan leírhatja kérdését az alábbi oldalon, és mi igyekszünk feltenni azt.

Az esemény Facebook-linkje elérhető IDE kattintva.

Az este teljesen politika-mentes lesz, nem célunk semmilyen aktuális eseményt tárgyalni. Kifejezetten Magyarországra, és kifejezetten egy keresztény rendőr egyéni döntési jogkörére, felelősségi körére és egyéni véleményére vagyunk kíváncsiak. Ennek megfelelően fogjuk a beszélgetést moderálni és a kérdéseket feltenni. Kérjük, ehhez mérten jelenlen és nyilvánuljon meg mindenki!

A Mérnökmisszió Alapítvány működését és rendezvényeit a Nemzeti Együttműködési Alap támogatta.

NEA-KK-20-Ö-V-0102 „Közösségszervezés a műszaki érdeklődésű református ifjúság körében” támogatási időszak: 2020.04.01.-2021.09.30.

Elindult a félév!

Elindult a félév!

Az első oktatási héten hallgatók sokasága térhetett vissza a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem épületébe. A 2020/2021-es őszi félév sok bizonytalanságot tartogat ugyan, egyvalami azonban egészen biztosra vehető: a Mérnökmisszió igyekszik mindent megtenni, hogy lelki szolgálatával segítse az egyetemi polgárok életét, és közelebb vigye őket Istenhez!

Amint arról már korábban beszámoltunk, a nyár folyamán igyekeztünk felkészülni minden lehetséges kihívásra, nehézségre és speciális körülményre. Ennek köszönhetően, a szeptember 10-i nyitó alkalmunkon minden gördülékenyen haladt: a kézfertőtlenítés, az „önellenőrzés”, a maszk használata és a 1,5 méteres távolság betartása is. Ugyan a szokásos, asztal melletti evős-ivós beszélgetésről ezúttal le kellett mondanunk, de kárpótoltak a remek beszélgetések, a jó hangulat és az igei üzenet.

Maszk, 1,5 méter távolság, minden kéz fertőtlenítve: a biztonság garantált!

Új félévünk témája a távolság, ami nem is lehetne aktuálisabb. De milyen távolságról is lesz szó? Például Isten és ember, ember és ember, ember és teremtett világ, a mi és a céljaink közötti távolságról. Félévkezdő alkalmunkon némileg pontosabb megvilágításba került a téma: akik lemaradtak, azok Facebook oldalunkon tudják visszanézni – visszahallgatni a prédikációt:

https://www.facebook.com/mernokmisszio/videos/246253499968179/

Jövő héten, szeptember 17-én ismét jelentkezünk, ám ezúttal egy úgynevezett hibrid alkalommal. A manapság igen divatos kifejezés használata egy félig offline – félig online alkalmat takar, melynek szerves részét képezi az áhítat, a dicsőítés és a közös imádság, ám azok sem maradnak ki belőle, akik nem tudnak fizikailag részt venni az alkalmon. Számukra a Jitsi platformon keresztül lesz lehetőség bekapcsolódni, úgy a prédikáció hallgatásába, mint az utána következő kiscsoportos beszélgetések valamelyikébe.

Akár el tudsz jönni a BME R301-be csütörtök este, akár nem – mi várunk szeretettel valamelyik csatornánkon! Kapcsolódj be a Mérnökmisszió közösségének életébe, és lépj be Isten országába Te is!

Nyári alkalmaink – 2020

Nyári alkalmaink – 2020

Visszatekintés egy különleges, de mégis áldásos nyárra

2019 nyara sok tekintetben mérföldkő volt a Mérnökmisszió számára: második alkalommal, immár szervezett és tervezett formában tartottuk meg nyári alkalmaink sorát a BME Imatermében; egészen szép, 10-fős csapattal vettünk részt a Csillagpont – Református ifjúsági találkozón, ahol számos programot mutattunk be az öt nap alatt; részt vettünk egy kiváló, Balaton-parti évzáró hétvégén; valamint sok új ötletet és tervet alkottunk.

Úgy készültünk, hogy 2020 is valami hasonló, ha nem jobb lesz. Rengeteg terv, ötlet, gondolat volt a tarsolyunkban, ráadásul készülni szerettünk volna az őszi időszakra, amikor megrendezésre került volna az első ReFormula Challenge verseny…

Aztán az Úristen felülírta minden tervünket. Nyilván nem kell részletezni a módszert, de csak a rend kedvéért: a koronavírus-járvány következtében az Egyetem bezárt, így hónapokig csak online tudtuk megtartani alkalmainkat. Mekkora kegyelem, hogy minden technikai feltételünk adott volt ehhez!

Online prédikáció – offline résztvevőkkel

Folyamatos imatéma volt közösségünkben, hogy minél hamarabb újra találkozhassunk. Istennek hála, a Dunamelléki Református Egyházkerület – rövid időre ugyan, de – rendelkezésünkre bocsátotta Ráday utcai székházának egy termék, ahol biztonságos körülmények között találkozhattunk, amikor erre ismét mód adódott.

Imáink aztán meghallgattatásra találtak, és mekkora ajándékot kaptunk: június utolsó hétvégéjén, Balatonőszödön minden eddiginél többen, mintegy 30-an gyűlhettünk össze, hogy együtt növekedjünk Isten igéjében. S micsoda áldott hétvége volt: csodálatos idővel, gyönyörű napsütéssel, és kiváló igei alkalmakkal. Bibliai vezérfonalunkat Pál apostol efézusiakhoz írott levele adta, melynek alapján Isten fegyverzetéről tanultunk – úgy elméletben, mint gyakorlatban.

Közösségünk egy része Balatonőszödön, 2020 nyarán

A bizonytalanság enyhülésével, illetve az esetszámok csökkenésével párhuzamosan, a BME is újra kinyitotta kapuit. Ennek köszönhetően ismét birtokba vehettük az Imatermet, ahol augusztusban megtarthattunk néhány nyári alkalmat. Az időt bölcsen kihasználva, úgy döntöttünk: kipróbáljuk, mi lesz, ha elérkezik a „második hullám”. Ennek megfelelően alkalmaink igen változatosak voltak: online prédikáció „offline” gyülekezettel; online prédikáció offline csoportokkal; online-offline csoportbeszélgetések – magyarul hibrid alkalmak – tarkították a palettát. Ezeken általában 18-20-an vettünk részt, tökéletesen szimulálva egy normál, évközi alkalmat.

Hibrid alkalom az Imateremben, 2020 augusztus elején

Összefoglalva elmondhatjuk: 2020 nyara sok kihívást tartogatott ugyan, de rengeteg áldást is hozott – valamint felkészített arra, ami (valószínűleg) ránk vár. Közösségünk nemcsak megmaradt, de meg is erősödött: az Úristen kegyelme végig velünk volt és kísérte útjainkat. Hisszük, hogy Jézus Krisztus által, az Ő Szentlelke segítségével továbbra is tudjuk szolgálni mindazokat, akik csatlakoznak hozzánk, s ezáltal az Egy, Igaz Isten nyájához.

Soli Deo Gloria!

BME Imaterem

BME Imaterem

számodra mindig nyitva áll

BME R épület 301 (KTH és HSZK épülete)