Vélemények rólunk

 Hálás vagyok, hogy az egyetemen is meg tudom élni a hitemet. A fél életemet a mérnökség teszi ki, ezért nagyon sokat köszönhetek a Mérnökmissziónak, hogy segített abban, hogy az életem ez a fele is az Úrhoz tartozzon.
-közösségünk egyik tagja-

Amit én kaptam: Egy biztos helyet, amikor minden változott, reményt új hitre, amikor a régi összetört és sok új ismerőst, akikkel mindig jó újra találkozni.
-közösségünk egyik tagja-

Nem vagyok mérnök, de így is megértettem a mérnöki példákat mert olyan jól voltak előadva, és annyira ötletesek voltak!!! A kedvencem a fogaskerekes páros példa volt, ami által sokkal jobban megértettem a párkapcsolat mechanikáját:)
-közösségünk egyik tagja-

Kedves Balázs. Köszönöm neked, hogy rámutattál arra, hogy a tudomány nem zárja ki Isten létezését, és megmutattad, hogy mérnökként nekünk is feladatunk, hogy ne csak a környezetünket tegyük jobbá, hanem hirdessük mi is az Isten jóságát és szeretetét. Köszönöm, hogy a Mérnökmisszió által rengeteg új barátot találtam. Kívánom, hogy Isten áldása legyen a munkádon, családodon, hogy még sokáig vethesd a magot a mérnöki talajba, ami olykor-olykor szikár, de azért csak szárba szökken egy-egy mag.
-közösségünk egyik tagja-

Felismeréseket, beismeréseket, megismeréseket és ráismeréseket – és mindezeken keresztül, küldetést adott, az egész életemre vonatkoztatva. Kapocs az Úrhoz a világ viszontagságai közepette, és minden héten egy csepp reménységgel több, hogy van Élet, hála Neki!
-közösségünk egyik tagja-

Én a szolgálatra hívásért vagyok hálás, hogy aktív tagja lehetek a gyülekezetnek.
-közösségünk egyik tagja-

Júniusban voltam először a Mérnök misszió, társasjáték estéjén. Akkor még nem tudtam, mekkora áldás fog származni ebből. Megtaláltam az életem párját Ádám személyében és egy olyan közösséget, ahova tényleg jó tartozni, még ha csak oldalbordaként is… 😀 Mindezért köszönet neked, Balázs!
-közösségünk egyik tagja-

Tudom azt, hogy ide bármikor lehet jönni, s ha meginognék vagy eltávolodnék, akkor itt mindig kapok segítséget, hogy visszataláljak a helyes útra. Az első perctől kezdve befogadó gyülekezetet találtam és olyan embereket kaptam a gyülekezet által, akikről tudom, hogy bármikor számíthatok rájuk, s ez nagyon jó érzés.
-közösségünk egyik tagja-

Közösséget, lelki töltődést és a legjobb pillanatban jött üzeneteket, gondolatokat kaptam, amik többször átlendítettek egy-egy nehéz helyzeten.
-közösségünk egyik tagja-

Ez a gyülekezet segített abban, hogy közelebb kerüljek Istenhez a közösséghez tartozás megélése mellett.
-közösségünk egyik tagja-

Hálás vagyok azért, hogy ezen a helyen kapott üzenetek és a társaság nyomán elkezdett kialakulni bennem, hogy a tanulás és a munkám is fontos Istennek, Ő szeretné, rá bíznám az életem ezen részét is. És köszönöm, ahogy hordoztatok minket Annával imádságban!
-közösségünk egyik tagja-

Hálásak vagyunk, hogy egy befogadó közösséget találhattunk, ahol akkor is emlékeznek az emberre, ha már egy fél éve nem tudott eljönni. Nagyon szeretünk csütörtökönként ide eljárni, mert itt mindketten felszabadultak tudunk lenni. Persze az se utolsó szempont, hogy egy fáradtságos hetet az Úrral tudunk itt lezárni. Köszönjük!
-közösségünk egyik tagja-

Az, hogy találkoztam a Mérnökmisszióval, változások hosszú sorát indította be az életemben. Hitbéli fejlődésem egyik legfontosabb lépcsője volt ez.
-közösségünk egyik tagja-

A legfontosabb, amit számomra ez a közösség adott, az önmaga, a visszafogott ugyanakkor nyitott gondolatokkal, beszélgetésekkel. Nagyon örülök, hogy az évek alatt egy fiatalos, aktív, élő közösségé formálódott és hogy ennek a tagja lehetek. Ennél többre szerintem nem is kell törekednie egy olyan közösségnek, ami nyitott akar maradni az újonnan érkezők számára. Mert bár fontos az, hogy kialakuljon egy jól összeszokott mag, de kellenek olyan programok, ahol a frissen érkezők sem érzik magukat idegennek és ezekkel a programokkal, ha szeretnének be tudnak kapcsolódni a társaságba.
-közösségünk egyik tagja-

Ebben a gyülekezetben élhettem át először, milyen egy közösséghez tartozni.
-közösségünk egyik tagja-

Nekem egy olyan közösséget jelent, amiben nagyon jó benne lenni és látni hogyan formálja a közösséget az Úr. Öröm ebben a csapatban szolgálni „egy szívvel és egy lélekkel”.
-közösségünk egyik tagja-

A szoftverfejlesztésben különösen hajlamos vagyok belefelejtkezni a feladataimba, és úgy bejárni dolgozni, hogy a teendőkön kivül nem figyelek másra. A munkánk ráadásul életünk nagy részét kiteszi, ezért nem mindegy, hogy hogyan töltjük el ezt az időt. A mérnök kör segít számomra megélni a valóságot, miszerint Jézus Krisztus megváltottja vagyok, és nem a saját elképzeléseimet érdemes a munkával kapcsolatos kérdésekben hajszolni. Megérteni, hogy egy probléma megoldásán túl, egy magasabb célt, az Úr dicsőségét szolgálja. A közös imádság pedig különösen jó, és hiszem, hogy Isten akaratát segíti megvalósulni az életünkben.
– szoftverfejlesztő – 

 

Az egyetem padjaiba mondhatni hitetlenül ültem be, azóta (az egyetemtől függetlenül) megtértem. Nagy öröm számomra, hogy Mérnökmissziónak hála idén, már hívőként, visszatérhettem a szeretett BME-s épületek közé. Tagja lettem egy kis csapatnak, aminek a neve Munka-kör, és tagjai olyan dolgozó mérnökök, akik egymást segítve tovább akarják erősíteni a hitüket Istenben.
– multinacionális cégnél dolgozó tesztmérnök –

 

A munka-kör nekem egy sajátos keresztény közösséget jelent, ahol kötetlenül (akár volt tanáraimmal) tudunk beszélgetni mindazokról a kérdésekről, amikkel kapcsolatban akaratlanul is el-elgondolkodnék. Szóba kerültek olyan témák (mint például hogy milyen szerepet tölt be az életemben a munka és hogy hol szerepel a fontossági sorban), amikről folytatott közös elmélkedés nálam később fontos elhatározások alapját képezték. Szívből tudom ajánlani mindenkinek, mivel sokszor más megvilágításba helyezte azokat az érzéseket és ingereket, amik a munkámmal kapcsolatban vagy a munkahelyemen értek, így segít megélni és kifejezni a hitemet a hivatásomon keresztül is.
– multinacionális cégnél dolgozó fejlesztőmérnök –

 

Sokunkat Isten nem lelkipásztori feladatra hívott el, de hiszem, ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk az Ő Igéjének hirdetői. Mivel időnk nagyon-nagy részét a munkahelyünkön töltjük el, nyilvánvaló, hogy ebben a közegben és a kollégák között kínálkozik erre a leginkább lehetőség, néha szavakban, de legtöbbször inkább csak cselekedetekben. Számomra a Munka-kör arra nyújt lehetőséget, hogy a hasonló területen dolgozó hívő testvérekkel a mindannyiunk munkavégzése közben felmerülő, hitünk munkahelyi megélésével kapcsolatos problémákról és lehetőségekről tudjunk beszélni – Isten igéjének vezetése mellett. Hiszem, hogy az Ige ad minden, mai munkával kapcsolatos helyzetünkre is válaszokat és iránymutatást.
– egyetemi oktató –