Kutatók Éjszakája

Kutatók Éjszakája

Habár azt gondolhatnánk, hogy egy olyan programnak mint a Kutatók Éjszakája, biztosan “betettek” a koronavírus-járvány miatt elrendelt korlátozó intézkedések, ez közel sincs így. Sőt! Az idén november 27-28-án, története során először az online térben tartott rendezvényen ismét számos kiváló programon vehetnek majd részt az érdeklődők. Ami pedig a Mérnökmisszió szempontjából a legfontosabb, hogy idén mi is aktív részesei leszünk az eseményeknek.

November 27-én este, 19:00-tól nagyjából másfél órán át vehetnék részt az érdeklődők a Mérnökmisszió programján, melynek középpontjában a ReFormula Challenge innovációs verseny áll majd. A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar partnerségével megvalósuló, középiskolásokat és egyetemistákat egyaránt megszólító vetélkedőre 13 csapat jelentkezett, közülük néhányan mérhetik majd össze tudásukat – részben a szervezőkkel, részben pedig mesterséges intelligencián alapuló ellenfelekkel.

A verseny a kiterjesztett valóságban és a virtuális térben egyaránt zajlik majd, a futamok között pedig a Mérnökmisszióról, a ReFormula Challenge-ről és közösségünk egyéb más tevékenységeiről hallhatnak-láthatnak érdekességeket a résztvevők. Bemutatjuk a verseny hátterét, alapgondolatait, a kapcsolódó műszaki fejlesztéseket és a tágabb értelemben vett célokat is (hitéleti, szervezeti, oktatás-nevelési).

Közvetítésünket a facebook.com/mernokmisszio oldalon bárki élőben követheti. A program várható időtartama másfél óra, így bőven jut idő utána a Kutatók Éjszakájának többi eseményét is meglátogatni.

Tartsatok velünk, éljük át együtt a ReFormula élményt – és vigyük el a hírét minél több embernek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük