Hónap: 2025 december

„Ma lett üdvössége ennek a háznak, mivelhogy ő is Ábrahám fia. Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” Lukács evangéliuma 19,9-10

Nézzük meg kicsit alaposabban ezt az igeverset, amelynek számunkra most legfontosabb kulcsszavai ezek: (1) „megkeresse” és (2) „megtartsa” az (3) „elveszettet”. Ahhoz, hogy megértsük ezek mélységét, érdemes külön-külön is megvizsgálnunk őket, illetve összevetni igénket Lukács evangéliuma 19. fejezetének folytatásával is. Kicsit később, amikor Jézus Jeruzsálembe ér és megtisztítja a templomot, Lukács a három kulcsszakvunkból kettőt szintén használ, és ott még élesebben megmutatja annak súlyát: „A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt” (Lk 19,47). Ennek mentén saját, szabad fordításban így adnám vissza igénk jelentését: Krisztus, az Emberfia azért jött, hogy minden igyekezetével felkutassa és üdvözítse a kárhozottakat.

Első kulcsszavunk, a „megkeresse”, ugyanaz a szó, mint – a későbbi másik igében – a „törekedtek”. Ez azt jelenti, hogy Jézus nem pusztán körülnéz, hol vannak az övéi, hanem teljes erejével törekszik, keres bennünket. Nem azért, mintha a világ Ura ne tudná, kik az övéi, hanem mert úgy keres, hogy közben megszólít. Úgy keres, hogy meghalld a szavát. Úgy keres, ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk: „Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem” (Jel 3,20). Kikhez szólt akkor ez a keresés? A laodíceai gyülekezethez. Jézus szerint ők azt mondják magukról: „Gazdag vagyok, meggazdagodtam, és nincs szükségem semmire”, miközben nem ismerik az igazságot önmagukról: „te vagy a nyomorult, a szánalmas és a szegény, a vak és a mezítelen”. Mintha csak a jerikói Zákeusról lenne szó, akiről Lukács külön is kiemeli, hogy gazdag volt – miközben önmagát még a jerikói vaknál is rosszabbul látta.

Igénk másik kulcsszava ehhez szorosan kapcsolódik: „elveszett”. Jézus azért jött, hogy megkeresse az elveszettet. De ahogyan a keresés sem puszta körülnézést jelent, úgy az „elveszés” sem egyszerű eltűnést. Hiszen így olvastuk: „A főpapok, az írástudók és a nép vezetői arra törekedtek, hogy elveszítsék őt”. Az „elveszítés” itt nyilvánvalóan gyilkosságot, vagyis teljes megsemmisítést jelent. A Szentírás más helyein ugyanez a görög szó a kárhozattal kapcsolatban jelenik meg. Ennek fényében, amikor Jézus azt mondja, hogy megkeresi az elveszettet, akkor azok felé törekszik, akik a kárhozat állapotában vannak.
De tegyük fel a kérdést: Jézus nélkül ki nem az? Igénk egészen kitágítja a kört: az „elveszett” szót nyelvtanilag semleges nemben használja, férfiakra és nőkre egyaránt. Jézus mindazokról beszél, akikről az előző történetekben szó volt: azokról, akik senkinek sem fontosak, akik a vallásközpontú társadalom peremére szorultak – a vámszedőről, az özvegyről, a leprásról, a vakról, a koldusról, a vízkórosról, a meggörnyedt asszonyról. De ugyanilyen elveszett a minden vallási rítust pontosan megtartó gazdag ifjú is, és ugyanilyen elveszett mindenki, akinek Jézus nem Megváltója, Megtartója és Ura. Jézus Krisztus nélkül mindannyian elveszettek vagyunk: a halál állapotában élünk, és ezt magunktól nem felismerjük, hanem inkább letagadjuk. Ez a legmélyebb nyomorúság, az Istentől való elszakítottság állapota: elveszettnek lenni, távol lenni Alkotónktól, életadó Urunktól.

Ebben az állapotban szólít meg a karácsonyi örömüzenet téged is: „Üdvözítő született ma nektek!” Jézus Krisztus, az Emberfia azért jött, hogy megtartsa az elveszettet. Harmadik kulcsszavunk, a „megtartsa”, ezért valódi karácsonyi evangélium. Az eredeti görög szó ugyanabból a gyökből származik, mint az angyali üzenet „Üdvözítő” szava. Megtartani annyi, mint üdvözíteni; megtartatni annyi, mint üdvözíttetni. Zákeusról is ezt olvassuk: „Ma lett üdvössége ennek a háznak.” Ugyanez történik itt is: Krisztus üdvözíteni jött a kárhozottakat. Amikor tehát a karácsonyi örömüzenet elhangzik – „Üdvözítő született ma nektek!” –, akkor benne van Krisztus teljes küldetése: minden igyekezetével felkutatni a kárhozottakat, kiragadni őket onnan, és megmenteni őket. Vagyis felkutatni minket, kiragadni minket a kárhozatból, és megmenteni minket.

Hadd osszak meg egy zenei élményemet, amely nekem adventben „hitélménnyé” vált. Nemrég egy koncerten Bach Karácsonyi oratóriumából hallgattunk részleteket, ott és akkor szinte új módon állt össze számomra karácsony üzenete. Gyakran beszélünk arról, hogy Jézus testté létele milyen méltatlan körülmények között történt: istállóban, jászolban, mert nem volt számára hely. Ez igaz: a mennyei magasságból a legnagyobb mélységbe jött el. Ezt látjuk Zákeus történetében is. Zákeus csak a fáról szállt le, hogy találkozhasson Jézussal, Jézus viszont a mennyei magasságból szállt alá, hogy találkozzon Zákeussal, és oda menjen, ahová más nem ment volna: annak a házába, akit bűnösnek és hazaárulónak tartottak. De Jézus nemcsak a jászol és Zákeus mélységeibe száll alá, hanem a te és az én mélységembe is. Test szerint a mennyben van, de Szentlelke benned és bennem is szállást vesz. Ha hisszük és valljuk – márpedig hisszük és valljuk –, hogy Szentlélek bennünk él és munkálkodik, akkor feltehetjük a kérdést: miért lennénk mi különbek, magasabban állók, mint a jászolbölcső? Itt ért igazán közel hozzám Bach Karácsonyi oratóriumának sora:

„Noha az ily szívbéli otthon
nem pompás fejedelmi lak,
sötét üreg csupán,
mégis, a Te kegyelmed sugara
ott úgy ragyogna fel,
hogy teljes Napkorongnak vélnék.”

Sötét üreg – igen, ilyen volt a jászol, ilyen volt Zákeus háza, és ilyenek vagyunk mi is. De Jézus Krisztus számára ez a sötét üreg is fontos. És legyen bármilyen sötét testünk, lelkünk, elménk, egész valónk: ott megjelenik a kegyelem sugara, és az bőségesen elég ahhoz, hogy világosság támadjon. Szentlélek megkeresett téged, a kárhozott sötét üreget, és üdvözítő Jézus Krisztus urunk szavát életté teszi benned. Ez karácsony nagy üzenete: Jézus Krisztus üdvözíteni jött a kárhozottakat – téged és engem. Nem számít, milyen mélyen vagy, mennyire érzed magad közel vagy távol Istentől, és az sem, hogy gondolataidat most még a hétköznapok töltik-e ki. Egyetlen dolog számít: Ő eljött, közel lépett, és a te sötét üregedbe is világosságot akar hozni.

Ő keres téged – hívd be Őt! Új célt és életet szán neked – kérd el ezt Tőle! Zörget és keres téged – nyiss neki ajtót! A karácsonyi angyalok örömére hív: eljött az Üdvözítő. A húsvéti angyalok örömére is hív ma este: feltámadt az Üdvözítő! A mennybemenetelkor megjelenő angyalok örömére hív: visszajön az Üdvözítő! A pünkösdi gyülekezet örömére hív: velünk az Üdvözítő! Sőt, ma különösen is Zákeus örömére hív: az üdvösség a Tiéd és családodé is, mert eljött az Üdvözítő, és eljön tehozzád is, aki ajtót nyitsz neki és befogadod Őt. Hívd őt, kérd őt, nyiss neki ajtót! Bach szavaival szólva:

„Örvendjetek, vígadjatok, dicsérjétek e napokat!
Vigyétek hírét, a Magasságbéli a mai napon mit cselekedett!
Nincs helye csüggedésnek, hagyjatok fel a panasszal,
egyesüljön a hangotok örömujjongásban!”

Németh Balázs
református lelkész, Mérnökmisszió
2025.12.14.

„Legyen a görbe út egyenessé.” Lukács evangéliuma 3,5

Szinte olyan világos ez az Ige, hogy magyarázni sem kell: „legyen a görbe út egyenessé”. Értjük ezt jól mérnökként – sosem szeretjük a „görbe” dolgokat, mert ami görbül, az előbb-utóbb eltörik, mert nem bírja a terhelést. Ha egy tengely elgörbül, az utána ha forog, akkor a gépalkatrész rezeg, ráz, a tengelyt pedig nehéz lehet javítani, felújítani. Régi házak felújításának tanulsága is sokszor ez: görbe az összes fal, a födém, a minden, ezért sok munkával ki kell egyenesíteni, vagy legalábbis el kell tüntetni a görbeséget, amennyire csak lehet.

Az egyenes mindig jobb, mert az egyenes egyszerűbb. Ha egy egyenesre hosszanti irányba, azt egy pontnak látjuk. A beszédre is igaz ez: az egyenes beszéd világos, egyszerű, könnyű összefoglalni, elmondani, átadni, megélni, ott biztonságban vagyunk – ami viszont görbe, ott nincs egy pontba való leképezés, ott mindig keresni kell, hogy mi lóg ki, a görbében mindig van bizonytalanság, ott folyamatosan figyelni kell, mert veszélyben vagyunk.

„Legyen a görbe út egyenessé” – éppen ezért mi is egyetértünk ezzel a felhívással, sőt magunk is így látjuk a legjobbnak. Legyen a görbe egyenessé! Azonban ha a görbe a felszólításunkra egyenessé válna, nem lenne miről beszélni – minden megoldódna egy csapásra. Ha a pusztába kiáltott szó elég lenne, könnyű dolgunk lenne. Akkor nem lennének görbe utak, kiskapuk, félegyenesek és félmegoldások, nem kéne megélnünk a hegymenetet és a völgyek mélységeit. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy ez nem így van. A pusztába kiáltott szó kevés: az emberi munka és igyekezet nem képes – legalábbis tartósan nem képes – a görbét kiegyenesíteni.

De mintha pont ez lenne itt is a lényeg: Keresztelő János csak a „szó” volt, aki kiáltott. Fontos volt a szolgálata, de a görbe az görbe maradt. Kiáltása azonban Isten szabadítására, sőt, magára a Szabadítóra, Jézus Krisztusra mutatott, aki új, egyenes életet adott annak, amire más csak annyit mondott: görbe.

Advent és karácsony lényege tulajdonképpen ennyiben is összefoglalható: a Szabadító kiegyenesíti meggörbült életünket. És itt nem arról van szó, hogy vissza kell térnünk valahová, amire azt mondhatjuk, hogy ott még minden egyenes volt, ott még minden könnyű, világos és szép volt. Tudnánk egyáltalán ilyen pillanatot mondani az életünkből? Alig-alig. És visszamennénk oda? Itt talán még jobban szűkül a kör. Hasonlóképpen: amikor Keresztelő János megtérésre hív, nem azt mondja, hogy térj vissza oda, amikor még tiszta volt az életed. Az Ige nem nosztalgiára hív arról, hogy milyen jó volt régen, amikor minden sima volt, amikor még ráncok sem voltak az arcomon, meg nem volt akkora a nyomás rajtam, hogy meggörbüljek. Szó sincs ilyen aranykorról, békebeli régi karácsonyok nosztalgiájáról! Amikor az Ige megtérésre hív, sokkal inkább Isten szabadításáról beszél. Arról, hogy van Szabadító, aki nem azt mondja, hogy térj vissza, hanem hogy térj hozzám! A Szabadító Jézus Krisztus nem visszavisz valami hősi-dicső múltba, hanem a tekintetedet a keresztre, a megváltásodra, a húsvéti üres sírra, és a dicsőséges jövőre irányítja: az örökkévalóságra, a feltámadásodra, az új, a mennyei Jeruzsálemre, az önmagával való örök közösségre!

A Szabadító Jézus Krisztus kiegyenesíti meggörbült életünket! Ez a testet öltés lényege is: Ő magára vette meggörbült testünket, hogy szentségével és tisztaságával a kereszten függve kiegyenesítse! Karácsony nem arról szól, hogy be tudjuk-e hazudni, hogy a görbe valójában egyenes, csak nem jó szögből nézzük. De még csak nem is arról, hogy van-e erőm kiegyenesíteni a görbe utakat. Karácsony arról szól, hogy eljött a Szabadító a világba, aki a görbe utakon, a bonyolult gordiuszi élethelyzetekben, a munkahelyi és családi kapcsolatok meghajlottságaiban is Veled van.

„Velem vándorol utamon Jézus” – ahogy mondja egyik énekünk. És mivel Ő veled van, így lesz út a pusztában is! Ahol eddig nem lehetett menni, ahol eddig nem lehetett átvágni, hanem csak a görbe úton járni, ott a Szabadító megy elől, Szentlélek lehív a görbe útról, és egyenes útra hív! A Szabadító Jézus Krisztus kiegyenesíti meggörbült életünket! Ő nem emberfeletti terepmunkára hív, még csak nem is új tervek készítésére, hanem hitre és engedelmességre! Arra a hitre hív, hogy Ővele van egyenes út! Ővele a tiszta és egyenes beszéd lehet előre vivő. Ővele, a szabadítás egyenes útján van jelen és lesz jövő.

Amit az Ige mond nekünk, az a Szabadítóba vetett hit és a neki való engedelmesség által lesz felszólítássá: „legyen a görbe út egyenessé”! A Szabadító Jézus Krisztus követése bizonyságtétel, útkészítés, örömhír hirdetés: igen, görbe az út, de lehet járni máshol is, mert üdvözítő született, aki meggörbült életünket képes kiegyenesíteni! „Legyen a görbe út egyenessé”. Pusztába kiáltott szó ez? Nem. Ez a hit szava. Legyen a Te szavad is, a Te életed szava! Ámen.

Németh Balázs