Gondolatok Újévre

Gondolatok Újévre

A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi mindörökké, hogy teljesítsük ennek a törvénynek minden igéjét.” (5Móz 29,28)

A mai Igénket úgy tudnám legjobban lefesteni előttetek, hogy az olyan, mint egy szélforgó tengelye: középen van, összefogja a szélforgó szirmait és rendezi a forgását. Ennek a felolvasott egy mondatnak is ez a szerepe Mózes 5. könyvének a végén: tengelyt alkot, ahonnan megérthetjük a könyv többi részét – a szirmokat.

Képzeljük el, ahogy Mózes hosszú órákon keresztül részletezi a vele szemben álló gyülekezetnek, mennyi mindent jelent az Istennek kedves élet. Sorolja az élet különböző területeit: a családot, a gazdaságot, a hitéletet, a kormányzást, a másokhoz való hozzáállást, amelyek az áldott élet körforgásának egy-egy szirma. És miközben a szirmok halma egyre nagyobb súlyként nehezedik a vállukra, egyszer csak megfogalmazódik Mózesben a kérdés: hogyan fog ez működni? Hogyan áll ez össze egésszé? Hogyan fog ez a sok szirom szélforgóként egy irányba haladni? Majd ekkor eljön a pillanat, amikor Isten felfedi előtte a lényeget: van tengely! Van, ami összetartja ezt a sok levelet!

És ez a mai Ige ez a pont, ami számodra is rendezi a sok-sok szirmot, amellyel mint az Isten előtti kedves élet kihívásaival találkozol 2025-ben is: „A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi, a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a fiainkéi”. Véleményem szerint azonban érdemes ezt a tengelyt megtisztítani a rárakódott rozsdától. Ismerjük az Igét, szólás-mondásként használjuk is, hogy kifejezzük vele: nem ismerjük a jövőt, a titkok az Úréi, vagy nem akarunk valamit megosztani másokkal. Ezt a rozsdát, a köznapi értelmet szeretném ma lehántani, hogy a tengely az eredeti fényében csillogjon! Engedjétek meg ezért, hogy adjak az ószövetségi héber szövegnek egy saját fordítását: Az Úrhoz, a mi Istenünkhöz tartoznak az elfedettek, hozzánk és utódainkhoz tartoznak a felfedettek, és mindezek azért vannak, hogy (ennek) a törvénynek minden Igéje örökké betöltessék. Ez a vers, a tengely ezen kettősségbe, mint két csapágy közé ágyazódik be: az elfedettek és a felfedettek, a megismerendők és a követendők közé. És mindez abból a célból, hogy a szirmok tiszta forgása áldássá legyen. A mai estén az Igén keresztüla Szabadító Isten az Ő megismerésére és követésére hív, hogy áldássá legyen az életünk.

A Szabadító Isten megismerése az áldássá lett élet alapja.

Igénk első üzenete, hogy az áldássá lett élet alapja a Szabadító Isten, Jézus Krisztus megismerése. Erről szól az Ige első fele: az elrejtettek az Úrhoz tartoznak, azaz a belső munkát csak Ő tudja elvégezni bennünk. Ami bennünk van, az „titok”, és valóban igaz, hogy azt csak Ő látja. A szándékainkat, belső motivációinkat, lelkünket – mindazt, ami elfedett –, egyedül Ő tudja valóságosan formálni.

Nekünk lehetnek terveink, szándékaink, újévi fogadalmaink, de minden jó szándék ellenére is mindez emberi, lelkesedésből fakadó, és egy idő után elfelejtjük azokat. Itt, ebben a mózesi történetben is: ott van az áldás és az átok útja a nép előtt, és ki ne akarná az áldást választani? De tudták azt válaszani? Meg tudtak abban maradni?

Isten népének története pont az ellenkezőjét igazolja: „nem azt teszem, amit akarok: a jót, hanem azt cselekszem, amit nem akarok: a rosszat” – Pál apostol így fogalmazta ezt meg (Róm 7,19). Miért van ez így? Miért nem tudjuk a jót, az áldást választani, abban megmaradni és az életadó Isten szavát megtartani? Mert egyrészről igaz, hogy „gyönyörködöm Isten törvényében a belső ember szerint” – írja Pál –, másrészről igaz az is, hogy valójában a bűn foglyai vagyunk, azaz a távolság köztünk és Isten között mérhetetlenül nagy, és ettől megszabadulni önerőből lehetetlen! Szabadítóra van szükségünk, olyanra, aki belénk tud hatolni, aki át tudja hidalni a szakadékot, és le tudja győzni bennünk az elfedettségben lévő bűnt.

Ez belső munka, formálódás, amit csak a Szentlélek tud elvégezni benned. Ez a belső, rejtett, titokban folyó munka arról szól, hogy megismered egyre jobban, ki a te Szabadítód! Mózesnek és Izráelnek itt még csak jelei adattak ennek, de már itt is ez volt a lényeg: „negyven éven át vezettelek benneteket a pusztában, és nem szakadt le rólatok a ruha” mondja Isten, „kenyeret nem ettetek, bort és részegítő italt sem ittatok, hogy megtudjátok: én, az Úr vagyok a ti Istenetek.” Megismerted-e hogy én vagyok a Te Szabadítód? – ez volt akkor is a kérdés. „Kinek mondják az emberek az Emberfiát?” – tette fel a kérdést Jézus 2000 évvel ezelőtt, sőt: „ti kinek mondotok engem?” – tette fel akkor, és teszi fel ma és ennek az újévnek a során neked majd mindvégig ezt a sorsdöntő kérdést Jézus. „Én vagyok a feltámadás és az élet […] Hiszed-e ezt?” – nem kevesebbet kérdez Jézus tőled 2025-ben sem. Hiszed-e, hogy én vagyok-e a Szabadítód?

És talán most ott van benned – és milyen jó, hogy ott van benned – hogy igen Uram, Te vagy az én Szabadítóm, Megváltóm! Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia! De hogy ez a hitvallásunk ép maradjon, mint Izráel vándorló népén a ruha, egészben maradjon, mint a 40 évig tartó úton a saru, mindig, újra és újra szükségünk van a Szentlélek elfedettségben végzett belső munkájára. Ez örömhír nekünk: bár Isten népe nem 40 évig, hanem a világ teremtésétől fogva annak végéig vándor – itt és most, 2025-ben Te és én –, de az úton nem vagyunk egyedül: Lelke által velünk vándorol Jézus, hogy egyre jobban és jobban megismertesse magát velünk. Bármerre is visz 2025-ben az utunk, bármilyen kanyarok, kitérők, magasságok és mélységek is adatnak, azok mindig Őrá, a Szabadítóra mutatnak. Nincs olyan élethelyzet, ahol távol lenne, ami által ne tudna minket arra tanítani, hogy Ő a mi Szabadítónk.

A Szabadító Isten követése az áldássá lett élet jele.

Ez az istenközelség az, amely a mai Igénk második üzenetére mutat. A Szabadító Isten a nem csak a megismerésére, hanem a követésére is hív, hogy áldássá legyen az életünk. A Szabadító Isten követése az áldássá lett élet jele. Az Ige ugyanis nem csak Isten hatalmában lévő elfedettségről, hanem a hozzánk kapcsolódó felfedettségről is szól: „a kinyilatkoztatott dolgok … a miénk és a fiainkéi”.

A Szentlélek a belsőnkben, az elfedettségünkben formál minket, de ennek a formálásnak látható, felfedett jelei is vannak. A rejtettségben, belül formálja a Lélek a Szabadító Isten megismerését, és formálja a látható választ: Jézus Krisztus követését. Ez a kettő eredményezi azt, hogy áldássá lehet az életünk! Félre ne értsük: nem arról van szó, hogy Isten is hozzáadja a magáét és mi is. Távol legyen! Mindent Isten végez, mindent a Szentlélek munkál. Általa ismerjük meg Jézust, és általa leszünk készek követni Őt. Ettől működik, ezért lehetséges a forgás. Ő formálja ki benned a választ 2025-ben is arra a kérdésre, hogy kicsoda neked Jézus, és Ő adja a löketet lépni, amikor elhangzik a hívás: „Kövess engem!” Az előbbi – a megismerés – a Szentlélek benned végzett munkája, elfedett, titkos. Az utóbbi – a krisztuskövetés – a Szentléleknek az életeden is látható, felfedett, kinyilatkoztatott munkája.

Kövess engem!”, legyen az életed annak jele, hogy Krisztushoz tartozol, végig a 2025-ös utadon is! Legyél biztos abban, hogy Krisztushoz tartozol, halld meg az Ő követésre hívó, felfedett, kinyilatkoztatott szavát az igeolvasásban, az igehirdetésben, az úrvacsorában – 2025-ben is rengeteg lehetőség lesz minderre, és ezek Neked szólnak, meg utódaidnak, a gyülekezet egészének!

Az áldássá lett élet valósága.

Ez a kettő: a Szabadító Isten megismerése és a Szabadító Isten, Jézus Krisztus követése együtt vezet el oda, hogy áldássá lesz az életed.Ahogy az Ige fogalmaz: a törvénynek minden igéje örökké betöltetik. És hogy mi ez a törvény, azt nemcsak Mózes mondta el itt, az ötödik könyvében, hanem a Szabadító Isten, Jézus Krisztus is kinyilatkoztatta. Ez nem elfedett, nem titkos, hanem egészen felfedett és világos: „szeresd az Urat, a te Istenedet” és „szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.Nem többre, de nem is kevesebbre hívott el minket a Szabadító Jézus Krisztus, mint az Őhozzá való ragaszkodásra, a gyülekezeti közösség megélésére, és azon túl a másik felé való odafordulásra, amik által áldássá lehetek a világban.

És hogy mit jelent áldássá lenni? Olvassátok el a 28-29. fejezetet, főleg annak fényében, hogy az áldás mellett ott van az átok útja is. Ha egymás mellé teszitek, még világosabb: áldássá lenni azt jelenti, hogy helyünkön vagyunk a családban, a lakókörnyezetünkben, munkakörnyezetünkben, zűrzavar helyett növekedés és épülés, bizonytalanság helyett stabilitás, egymás marcangolása helyett az adni tudás kultúrája, halál helyett élet.

Itt most befejezem. Mert egyrészt kifáradnánk, ha a szélforgó minden levelét most akarnánk végignézni – ezt tegyük meg napról-napra, tovább olvasva az Igét. Másrészt az Igénk is most csak e tengelyre helyezte a hangsúlyt: A Szabadító Isten a megismerésére és követésére hív, hogy áldássá legyen az életünk.Örülj annak, hogy megismerheted Jézus Krisztust! Örülj annak, hogy öröktől fogva elhívott Téged! Örülj annak, hogy a Szentlélek a követésére indít! Örülj annak és adj hálát azért, hogy 2025 is mindez a Tiéd lehet: ismerd, kövesd, szeresd az Urat, a te Megváltód, a te Szabadítód: Jézus Krisztust!

Németh Balázs újévi igehirdetése
elhangzott: 2025.01.05-én a Mátyásföldi Református Gyülekezet délutáni (zenés) istenitszteletén.

Kezdet Krisztussal

Kezdet Krisztussal

Dietrich Bonhoeffer áhitata, London, 1934 január 1.

„Amikor mentek az úton, valaki ezt mondta neki: Követlek, akárhova mégy. Jézus azonban így felelt: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania. Egy másikhoz pedig így szólt: Kövess engem! De ő ezt kérte: Uram, engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat! Jézus így válaszolt neki: Hadd temessék el a halottak a halottaikat, te pedig menj el, és hirdesd az Isten országát! Egy másik is ezt mondta: Követlek, Uram, de előbb engedd meg, hogy búcsút vegyek házam népétől! Jézus pedig így felelt: Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” Lukács evangéliuma 9,57-62

„A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve” – sok nép ismeri ezt a mondást. Azonban ez nem világi bölcsesség vagy egy szemtelen kijelentés valakitől, aki elutasítja, hogy jót tegyen. Nem, hanem inkább egy mély keresztyén felismerés. Aki Újév napján nem tud mást tenni, mint összeírja az általa elkövetett rossz dolgokat, majd eldönti, hogy mostantól jobb szándékokkal kezdi az évet – hány ilyen „mostantól”-t hallottunk már! –, az még messze van attól, hogy keresztény legyen.

Először is, az ilyen ember azt gondolja: a jó szándék elég az új kezdethez. Feltételezi, hogy amikor csak akarja, képes teljesen önállóan újat kezdeni. Ez azonban egy gonosz illúzió. Egyedül Isten adhat új kezdetet az embernek akkor, amikor ezt jónak látja – és nem pedig az ember, aki megpróbálja ezt Istennel közösen véghezvinni. Tehát az új kezdet nem olyasmi, amit magunk meg tudunk lépni. Csak imádkozhatunk azért, hogy ez megtörténjen. Amíg kizárólag magunkra támaszkodunk, és próbálkozunk az új kezdetnek megfelelően élni, addig az továbbra is a régi út marad: ugyanaz, mint a korábbi. Csak Istennel létezik új út, új kezdet. Istennek pedig nem parancsolhatunk semmit, hanem a legtöbb amit tehetünk, hogy imádkozunk. De imádkozni is csak akkor tudunk, ha ráébredtünk: van, amit nem tudunk magunktól megtenni, elértük a határainkat, és valaki másnak kell az újat elkezdenie.

Másodszor, amikor csak a saját jó szándékainkra támaszkodunk, valójában fogalmunk sincs, honnan származnak azok. Jobb alaposabban megvizsgálni azokat. Az úgynevezett jó szándékaink a gyenge és félelemmel teli szív termékei, amely fél a rossz cselekedetektől és a bűnöktől, és (túlságosan) emberi fegyverekkel próbálja felvértezni magát e hatalmak ellen. De aki fél a bűntől, az már teljesen annak fogságába esett. A félelem a Gonosz kifeszített hálója, amelybe könnyen belegabalyodhatunk és elbukhatunk. Ha félünk, már el is buktunk, mint ahogyan megbotlik a hegymászó, ha a nehéz terep miatt a félelem eluralkodik rajta.

Semmi jó nem származik tehát abból, ha félelemből vagy aggodalomból teszünk jó elhatározásokat. Ezek nem vezetnek el minket az új kezdethez. A pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve.

Hogyan találhatjuk meg az utat egy új kezdethez? Az Ige egy fiatalemberről szól, aki láthatóan nagyon el van ragadtatva Jézustól, és talán már régóta vár arra, hogy kifejezhesse lelkesedését iránta. Most Jézus éppen a városba érkezik, a lelkes fiatal elébe fut, megáll előtte, és ezt mondja: „Követlek, akárhova mégy.” Ő akarja megtenni az első lépést: lángoló odaadással ajánlja fel magát gondolva, hogy képes lesz mindent megtenni, amit kérnek tőle, és hátrahagyni mindent ezért az emberért. De Jézus visszafogottan, gyanakodva felel a lelkesedésre. Tudod, mit teszel? Tudod, ki vagyok én, és hogy hová vezet a követésem? Tudod, hogy nem olyanokat keresek, akik lelkesedésből vetnék rám magukat, hanem olyanokat, akik a hívásomra válaszolva szilárd, rendíthetetlen hittel követnek? Hívtalak téged? Csak és kizárólag a hívásomra válaszolva jössz? Lelkes vagy, új kezdetet akarsz, de gondold át: mit csinálsz, kihez mersz közeledni, és ne feledd, hogy a lelkesedtől csak egy lépés a megszégyenülés!

Jézus maga szólítja meg a történet második szereplőjét. Ez az ember a múltban él, mély szomorúságba burkolózva, amelyből nem tud kitörni. Már nem tekint előre a jövőbe, inkább elmerülne a múltban és a holtak világában. Jézus arra hívja, hogy lépjen előre, és hagyja maga mögött mindezt. Az illető habozik, és még egyszer vissza akar fordulni. De erre a válasz határozott nem: „hadd temessék el a halottak a halottaikat”, hagyd hátra a múltat, szabadulj meg tőle – most vagy soha. Krisztus új kezdetre hív, ragadd meg a lehetőséget, mert az Ő maga! Most tedd, ma tedd, mert Krisztus továbbmegy – menj vele, válaszolj a hívására, most!

A harmadik szereplő biztosan Krisztussal szeretne menni. Ő az, aki komolyan veszi a dolgot, ezért megengedhetőnek érzi, hogy Jézus követésre hívásához egy kis feltételt toldjon. „Előbb engedd meg…” Természetesen szeretnék menni, de ugye megérted, Uram, hogy „előbb” még ezt vagy azt el kell intéznem. Nem, Krisztus nem érti meg, és nem is akarja megérteni. „Aki az eke szarvára teszi a kezét…” Aki az ekét irányítja, nem néz vissza, de nem is tekint túl messzire, az ismeretlenbe, hanem mindig csak a következő lépésig tekint előre arra, amit meg kell tennie. A visszatekintés nem keresztyéni. Hagyd hátra a félelmedet, az aggodalmadat és a bűntudatodat. Nézz fel arra, aki új kezdetet adott neked. Általa el fogsz felejteni mindent mást.

Ez az év is tartogat félelmet, bűntudatot és nehézségeket. De töltsük Krisztussal minden félelmünk, bűntudatunk és nehézségeink mellett is. Kövesse a Krisztussal való új kezdetet a krisztuskövetésünk története. Kezdjünk vele minden egyes napot! Ez az, ami igazán számít.

Fordította: Németh Balázs (The Collected Sermons of Dietrich Bonhoeffer c. könyv alapján)